Az eső mely lehull és eloszlik a száraz aszfalton, a hideg mely átjárja ezeket a langyos kezeket. Nem mutatom a könnyeimet csak megyek mint egy mártír...még akkor is ha ezzel elveszítelek. De tudod, minden megváltozott, ezért csak hanyagul reménykedem, hogy mindig csak veled fogok álmodni. Hatalmába kerít minket az ismétlődő napok sokasága, még a hely is olyan mint amilyet elképzeltünk azon a napon. Az éjszakai órákban vihar dúl és az est könnyezik. Az eső, melynek illatát magában hordozza a szél és szétszórja a földeken. Az összegyűlt pocsolyákból visszatükröződik az arcom. Ez lenne a helyes út? Habár csak egyetlen egy válasz létezik. Az felerősíti bennem kételyeimet, ezért kérlek, ne kérdezz engem soha többet. Ha szemrehányásokat tennék magamnak, vajon könnyebb lenne? Tudod, én mindig csak az áldozatot játszom. Még ha mindketten elindulunk, és egymásra mosolygunk, csak látszat. Az eső messzire mos minket egymástól. Azon a napon amikor szakítottál, igazából sírtam. Egy hazug mosoly kiváltója. Folytatódik a tétovázás, folytatódik a nyugtalanság. Azt hiszem, erősebb lettem. Ezért míg csak tehetem, inkább mosolygok azokon a napokon. Érzelmek, melyeket nem tudok csak úg eldobni magamtól. Behunyom a szemem és lélegzem...eszembe jut a nap és ökölbe szorítom a kezeimet. Imádkozom a holnapért...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése