....

Sosem tudtam miért van annyi versben az eső. Miért írják annyi történetben az esőt. Az átlagos fogalmat ami mégis jelentős. És miért? Az eső olyan mint az élet..
Szépen lassan csöpög de van, hogy felkerekedik.Zuhog,dörög,villámlik.Vihar..Majd elcsitul és helyét átveszi a nap..a szél.. a felhők.
Amikor szeretsz valakit előszőr az érzelem akár a fájdalom minimális. Néha viharrá alakul és hajlamos vagy megbántani a másikat. Villámlik dörög és te azon kapod magad, hogy semmi sincsen rendben. És mikor elmúlik és helyre jönnek a dolgok a nap kisüt..De a vihar mindig eljön újra és újra. Ahogy eljön az ősz..Ahogy eljön a tél.. Ahogy vele jár a levélhullás és ahogy vele jár a hóesés.
És egyszer életünk végéhez érve..Minden elmúlik. És talán mi kiszeretnék menni az út közepére állni és csak várni, ahogy teljesen elázunk. Néha kiszeretnénk menni a hóba..És már az sem számít ha az udvarról elkell takarítani a leveleket. Hallani szeretnénk újra ahogy recseg-ropog a talpunk allatt. A természet egyszerű szépségei.
Egyszerű fogalmak. Az ember mégis vissza sírja a halálos ágyán őket.. Néha megesik, hogy elkell hagynunk ezt a helyet. Néha megesik, hogy felkell adnunk az álmaink..
Néha hamarabb véget ér minden mint terveztünk.