4/22/2010

Látom milyen fájdalmas lesz mikor elköszönsz..

Hali. ^^A mai nap órákat ültem örsön a padon és csak olvastam. Komolyan kb 10től 2ig.xDD Kiolvastam egy könyvet amit még Milibe kaptam 1 csajtól. ^^ Az egész könyv teli volt manókkal, démonokkal. Illetve egy olyan világról szólt ahol mindenkinek magába kell fogadnia egy démont. A démonok megajándékozták azt akik magukba fogadták őket. Szépséggel,akaraterővel mindeggyik mással attól függ ki melyik démont választotta. A főszereplő egy lány volt akinek meghalt az anyukája és ő apage volt másnéven gyülölte a démonokat mégis szorosabb barátságba került egy impel. Illetve manóval vagy nem tudom mi volt az. A könyv vége pedig az volt, hogy a kiscsaj megőrült és az egész démon históriát ő találta ki csak az agya szüleménye volt egy normál világban élő egyszerű kislány volt és mindez azért történt mert az anyját eltiltották tőle és a sokk hatására képzelődött. Mikor kiengedték a diliházból úgytűnt ez az egész elmúlt de mikor abba hagyhatta a gyógyszerek szedését, minden kezdődött az elejétől. A végén már halálra untam magam ugyhogy kicsit túl lapoztam, hogy a lényeghez jussak de azért voltak érdekes részek is. Aztán hazajöttem és leesett, hogy annyira belefelejtkeztem a könyvbe, hogy észre se vettem, hogy közbe megettem 1 zacskó csipszet 2 liter üditőt megittam meg még valami sütit is és rádaásul 1 doboz cigit elszívtamxD Nem is emlékszem rá mikor kb.. xD Aztán hazafele már nagyon elfáradtam ugyhogy elterveztem, hogy alszom és alszom de a gép még itt tart. Ugyhogy majd... : P Ja igen és a buszon 2 cigány hangosan cigány zenét hallgatott és énekeltek. Egy másik cigány telefonért könyörgött egy idegennek, hogy hagyj hívhasson fel valakit. És két másik cigány az utcán érthetetlen hülye hangokat adtak ki amin jót nevettem xD Érdekes volt. De a nap végéhez érve...A utolsó gondolatom amire elalvás előtt és felkeléskor is rádöbbenek..az az, hogy " valami nem jó" ez még mindig nem az igazi.

"Ma képtelen vagyok kikelni az ágyamból és képtelen vagyok kiverni téged a fejemből.
Nem tudom, hogy hagyhatnám a szerelmet a hátam mögött.
nem botladozom csupán hiányollak. Tudod miről beszélek, tudod, hogy értem.
Hagyod, hogy tovább rágódjak, miért ríkatsz meg???
Azt mondod vissza akarsz kapni de sosem teszed ezt és én már úgy érzem megőrülök.
Nem tehetek semmit. Megőrülök érted.. Nem bírom ezt elviselni. Mégis mire várok?
A szivem továbbra is összetörve áll egyre jobban hiányzol és nem tudok úgytenni mintha semmisem történt volna. Utállak de szeretlek..Nem tudok másra gondolni.Így igaz..Beléd zúgtam. "
Senki iránt nem érzek így ez csak idézet ^^.

1 megjegyzés:

  1. érdekes könyv lehetett ha ilyen sokáig elvoltál vele.
    megmondod mi a címe? :D

    VálaszTörlés