10/04/2011

emlékek.sorakoznak.a.poros.polcokon.


Kisgyerek voltam, és fel se fogtam még csak a szobámban ültem, de volt egy rés az ajtómon, amin a beszűrődő veszekedés könnycseppet indított el az arcomon..
Remegő hangodat elnyomta az üvöltés egy nagy csattanás, egy vázacsörrenés.
Apám azt hitte, neki mindent szabad arra nem gondolva, hogy vékonyak a falak.
De mi álltuk a sarat, és megvártuk a végét, hogy elhúzzon otthonról, és megleljük a békét..
Idősebb voltam már, és épp jött a nyár nagy volt a baj, de te csak mosolyogtál
..
Pár kilót leadtál hirtelen
Lábaid olyan vékonnyá váltak, akár a két kezem.
Soha nem felejtem el azt a csütörtököt.
Nem alszom nyugodtan, amióta elmentél

Teljesen legyőzött a betegséged
De én emlékszem, hogy milyen volt a nevetésed, hogy milyen finom volt a krumplifőzeléked
De ez csak töredéke a rengeteg törmeléknek mik bennem élnek, továbblépnék, ha engednének.
És hogy mit számít ma, remélem látod.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése