[Gond]olatok.

Minél több idő telik el annál erősebb a rettegés.
Mindenki elhagyott, minden vihart egyedül próbáltál túlélni míg hagytad, hogy végül elsodorjon a szél.
Hányszor sírtál egyedül, összekuporodva, hogy hová lettek az emlékeid? Most tán ölelésre találsz, de mindig eszedbe jut, hogy eljön az idő mikor újra kell élned mindezt. Túl sokat engedtél meg magadnak.
Annyira erős szerettél volna lenni, hogy többé ne eshess ilyen hibába.
S most őszintén félsz...Nem engedheted meg, hogy a lelkedbe hatoljanak.
Nem azért mert nem akarod hanem mert többé már semmi sem ugyanaz.
Minél jobban érzed, hogy valaki közelebb kerül hozzád, te akaratodtól függetlenül abban a pillanatban ellököd magadtól. Elveszítesz mindenkit pedig nem is erre vágysz. Csupán nem tudod, mit tehetnél, hogy önfeledten higgy.. hisz annyira félsz...