Én vagyok a régi éned.

Szorít a lámpa fény agyon nyomott a hajnal nem hagyunk nyomot kéz a kézben hallgasd halkan, mit súg a szél zúg az utca mindenki jobban tudja nálam vagy nálad rozsdállt a támasz. Velem a vak remény nem ereszti a kezem csak egy emlék vagyok a lámpa fényben veled. Süket utakon szakítom szét a csendet monoton betonon kopogom nem enged. Már magány mégis mi kell nekem? felszínes bizsuk kancsalúl ragyognak lelkeden
feledhetem önmagam lényegét, hogy érzem még mindíg kéne bíznom, de most csend van még elöttem a pirkadat változik minden csak pár kopott kép mi itt maradt
foltozom szakadatlan szakadt rongyos lelkemet keserű remény te mindenemet elveszed
látom én ugyis vége lesz változik minden ég veled fut az út hol a cél jön a vég. .
Nem különleges senki kábít a pillanat nem érhet el semmi ha nincs ki itt marad. Ragacsos álmok csak várok te látod már? mégsem bánod te sem hogy el dobtál
én csak állok a világ mellett és nézem hogy mivé lesztek
ne tedd ezt csak ámít az irány ha rettegsz nem számít hogy kibánt
de hiába hisz hiába visz ha rossz az út a múlt elvakult nem tanulsz belőle csak jó előre fáj...a szíved meg talál.