Egy állomáson állok, kezemben hatalmas bőrőnd,
a döntés végleges, szívemből nem csinálok börtönt. NEM
A síp megszólal, hangja messze száll a szélbe',
a vonat elindult, a búcsú hangja lép be.
Könnybelábadt szemmel, vérző szívvel könnyem íze számba,
hogy könnyebb legyen felejtenem nem nézek hátra.
Az ajtó kulcsra zárva, még ezt érzem a mába,
tudom, megfutamodtam, ám nem vagyok gyáva.
Látod az önzőségem felülmúlt most minden határt,
így viszont hallgatnod kell Stigma búcsú dalát.
Mert az érzelmektől nem hittem volna hogy fogok félni,
a saját érdekemben SOS-be közre kellett lépni.
Azért,hogy szívembe ne is tápláljak reményt,
ha kaphatnék se kérnék tőle utolsó esélyt.
A döntést amit hoztam én azt büszkeséggel vállalom,
ám ellenem a szánalom a legkeményebb ártalom.
Jött egy érzés melyet oly sokáig el se hittem,
ám megcsapott a mámor és ezt már komolyra vettem.
Úgy érzem jól tettem, megkellett mondani,
hibás döntés lett volna az érzelmeket elfojtani.
Élni és halni tőled szerelmet kapni,
tisztában voltam azzal, hogy te nem tudnál adni.
Az idő eljött,közös perceinknek vége,
úgy omlott szét mint egy kártyavár a szélbe'.
A szerelmet nem hagytam hogy kinyíljon mint egy rózsa,
mert akit szerettem volna, nem gondozhatja.
Hogy visszanőni ne tudjon gyökerestől kitéptem,
biztosra mentem,köré betonvárat építettem.
A jövőt látom fényt és vizet nem kapnak,
így az idő múlásával majd a szirmok elhervadnak.
Csak azt tettem amit a józanész diktál,
a lelkem,birodalmam mostantól előtted csukva áll.
Ezt fogadd el,mert azt szeretném hogy te boldog legyél,
mert a vidámság benned az egyik legvonzóbb erény