...Tökéletes rémálom...

Néha marakodunk,
s néha sírok is.
Miért nem tudok egyszerűen
búcsút inteni neki?
Néha úgy gondolom,hogy ezt kellene,
de néha viszont nem,
bár összeszedtem magam annyira,
hogy beismerjem,ez így nem jó.
Néha utálom,
néha szeretem,
néha bántom,
néha nem,
van,mikor csak arra várok,
hogy mikor változik meg.
De jól van,
inkább elrejtem a fájdalmam,
és soha nem akarom elhagyni.
Azt mondják,ki van mosva az agyam,
pedig csak szerelmes vagyok ebbe a férfiba.

Folyton azt mondom magamnak,hogy nem éri meg,
már tudom,hogy nem ezt érdemlem.
De ha fájdalmam miattad ered,akkor nem bánom,
ez az én tökéletes rémálmom,
hát mikor fogok már sikítva felébredni belőle?!
Soha!
De ha fájdalmam miattad ered,akkor nem bánom,
ez az én tökéletes rémálmom,
..tökéletes rémálom...

Néha magamban tartom,
de néha rákiabálom,
néha még a táskáim is összepakolom,s az ajtó felé indulok.
néha úgy érzem,biztonságban vagyok,
de néha viszont igazán nem.
Néha azt ígérem,hogy kész vagyok elengedni őt,
de soha nem akarom elhagyni.