Az éjszaka lénye.

Hitek mellyek boldogságra sarkallták énjét..
Emlékek jelentették élete végét..
Kinézve az ablakon a téli éjszakákon megered a hó..
Melynek ritmusára gyilkos dallam szól.
A dallam mely föld alá teszi testét,
a dallam mely nem hagyja nyugodni lelkét.
Visszahozza a fájó emléket hadát,
s ő sírva dúdolja annak hangját.
Sötétbe borul a táj s az ajtó kinyillik
utcára lép a lélek csak úgy botladozik.
S volt múlt napsütés borította szobában,
Virágzóan szép házában.
S volt múlt mosoly vidámság s színek...
De sötétbe öltözött a lélek. S most a lakás így üres..
Belépni oda fájdalmas s rettenetes.
S akad kulcs sötét pincében, de védi azt ezer gonosz lélek,
s ha mered.. betenni lábad oda, kínok közt múlik életed tova.
S ha bátorságod mégis erős legyőződ a lelkek írtózatos sorát
a kulcsot megtalálod a szekrény poros ajtaján.
Kinyitod a dobozt feléled a gonosz..
Ne szeresd őt ő halott..Ő a múlt emlékeiben bolyong.
Ne riogasd őt mert haragra gerjed, s magával viszi lelked.
Engedd el ő már az éjszaka lénye ne menj a közelébe!!