Ez csak valóság, ez nem a menyország.

Nem tudom még magam sem, hogy mi az, amit tennék,
Csak eljátszom a szerepem, mintha boldog lennék.
Elbúcsúzom halkan, hozzád már nincs közöm,
Azt mutatom nem fáj, pedig belül küszködöm.
Bocsánatot nem tudsz kérni se szóban, se írásban,
De benne lesz a válaszod a könnyedben, a sírásban.
Nem kérem, hogy keress fel, nem kérem, hogy fáradjál,
Én letettem a fegyvert, de ha akarsz támadj rám.
Vér borít már mindent, a csatamezők kihaltak,
Egymásnak futva a barátságok meghaltak
A magány velem süllyed mélyre meg a koporsómmal,
Játszom még a reménnyel, az utolsóval.
Én már máshol járok, ahol elásom a lelkemet,
Csak a túlélési ösztön vezérli a testemet,
Hátba fogsz majd szúrni, de most jól esik az ölelésed.
Takard el a szemed, jobb neked a vakság,
Ne is tudd meg soha mi a nagy igazság.
Én is keresem a jót, minden egyes rosszban,
De hiába is kapaszkodunk süllyedünk a koszban.
Hazugok a barátok, megcsalnak a szerelmek,
Ha gyenge vagy és erőtlen, rossz irányba terelnek.
Árván élő gyermekek, falhoz vágott csecsemők,
Halott sikolyoktól hangosak a temetők.
Verekszem magammal, télen, tavasszal,
Az egyik aláz, a másik magasztal,
Magas fal, mászok, ő tanít engem,
Gyökér kezelte, míg a fogam fentem.
Kiskorom óta van egy zárt világom,
Belátom, ha szeretet ellen hibázom,
Ha a rossz barát kihasznál,
Az óvatosság jobb az olcsó vigasznál.
Az idő nagy, lépésekben halad,
Fogd le a lábát és ne hagyd magad.
Én hiába is szeretlek, hiába is szeretnélek,
Hiába vagy fontos, hiába is keresnélek,
Szomorúnak néznek, mikor a múltammal játszom.
Háttal állok a jövőmnek és magányosnak látszom.
Talán az is vagyok, jól látod ezt is,
Elemészt egy történet, mint sok embert a pestis.
Budapest is már gépektől hemzseg,
Nincsen gyógyír erre, sót szórnak a sebre.
Azért, hogy marjon,nem lesz érte pardon
Csak fájjon és égessen, örökké tartson.
Öncélúnak születtél, nem is maradsz tisztán,
De nem kell félned neked sem, rajta vagy a listán.
Elfáradt a testem, a lelkem is már rongyos,
Elhagytak az álbarátok, nem voltam oly fontos.
Kinek családtagját nem fedi még sírhalom,
Az nem tudja, nem érzi mi is az a fájdalom.



Ez csak a valóság, ez nem a mennyország.