BUDAPEST – Ilyen nincs is! Nyolc nap leforgása alatt a kilencedik heroinista halt meg hazánkban. Akad orvos, aki szerint a gyilkos drogban túl sok az embóliát okozó hatóanyag, ez okozza a kábítószeresek halálát.
Egy 31 éves fiatalember elhunyt Angyalföldön kábítószer-túladagolásban. Szomorú véget ért, a Népfürdő utca egyik panelházának lépcsőházában került elő a holtteste. Ő volt nyolc nap alatt a heroin kilencedik áldozata. A regisztrált drogfogyasztók száma „csak” 15 480, de a nem hivatalos adatok szerint több mint 200 ezren élnek valamilyen illegális szerrel Magyarországon. A fiatalok vannak a legnagyobb veszélyben: a 15 és 17 év közötti diákok 20,3 százaléka, tehát minden ötödik gyerek már kipróbálta a drogot. A legtöbben, 17,3 százalék cannabist fogyasztott. A drog 2004-ben 34, a következő két évben pedig 25-25 emberi életet oltott ki. Közülük a legtöbben a heroin miatt haltak meg, tavaly például 22-en. Dr. Funk Sándor addiktológus szerint a hirtelen sok halál hátterében más is kell hogy álljon, mint csupán a tiszta heroin, amivel eddig magyarázták a drogosok halálát. – Eddig évente legfeljebb kéttucat kábítószer-fogyasztó vesztette életét, most pedig nyolc nap alatt kilencen haltak meg. Sajnos nagyon kevés információ látott eddig napvilágot ezekkel az esetekkel kapcsolatban, ezért csak elképzelésem van, mi okozta a halálukat. Úgy hiszem, túl sok embóliát okozó, azaz a véráramlást gátló hatóanyag lehet az elhunytak által elfogyasztott heroinban – közölte Funk. A budapesti Nyírő Gyula Kórház addiktológusa elárulta: a hét végén már abban reménykedett, nem lesz több áldozata a heroinnak. Sajnos tévedett.
Így drogozzatok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése