Sétálok? Idegesen lépkedek. A lábaim gyorsabban szedem mintha futnék. Minnél előbb ott akarok lenni. Tudom, hogy az út hihetetlen hosszú de ott hagytam a szívem..a lelkem. És most vissza megyek érte.
Odaérek és az emlékek úgy csapódnak hozzám, hogy a fájdalom semmihez sem fogható.
Itt minden ugyanolyan. A kövek..A padok..Semmisem változott. Egy dolgot kivéve. Én vagyok csak ott.Nélküle...
Nincs mire várnom..Hazafele a buszon felveszem a napszemüvegem bár már sötét van.
Nem bánom mit gondolnak, de a könnyeim patakokban folynak le. És nem szeretném, hogy lássák..
Hazaérek bekapcsolom a számítógépet a zenét kiülök az ablakba és azt gondolom..Hmm. Ez egy jó nap volt. Nélküle voltam mégis vele. Velem volt a gondolataimban. Velem van mikor nézem a holdat. Az apró csillagok az ő nevét betűzik ki. Velem van mikor alszom.Az álmaimban. Hallom a szuszogását.Én még mindig hallom s ő még mindig velem van...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése